Újabb hírek érkeztek Ferenc pápa állapotáról

2025. február 27. 20:43

Ferenc pápa továbbra is kórházban marad.

2025. február 27. 20:43
Ferenc pápa

A klinikai kórkép összetettsége miatt a kórházi kezelés folytatása mellett még további napokra van szükség ahhoz, hogy Ferenc pápa állapotával kapcsolatban prognózist lehessen készíteni – közölte a Szentszék csütörtök este a Gemelli-klinika orvoscsapatának véleménye alapján.

A közleményben hangsúlyozták, hogy Ferenc pápa klinikai állapota csütörtökön is javulást mutatott.

Közölték, hogy az egyházfőnél az oxigénterápiát úgynevezett ventillációs maszkkal egészítették ki. Délelőtt a pápa légzési fizioterápiát követett, a délutáni órákban pedig a Gemelli-klinika pápai kórtermének kápolnájában imádkozott. Ezenkívül a munkának szentelte magát.

Matteo Bruni szentszéki szóvivő újságíróknak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy az újabb orvosi közlemény, ahogyan szerdán is történt, már nem nevezi kritikusnak a pápa állapotát. Ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy az orvosok továbbra sem bocsátkoznak jóslásba a pápa egészségi állapotának alakulását tekintve.

A szóvivő kiemelte: nincsenek információik azzal kapcsolatban, hogy a pápa meddig marad kórházban, és azt sem tudják, hogy vasárnap délben meg tud-e jelenni a klinika ablakában a hívők üdvözlésére.

Ferenc pápa február 14. óta van kórházban.

Az orvosok a február 21-én tartott kórházi sajtótájékoztatójukon hangsúlyozták, hogy az egyházfő még legalább egy hétig kezelésre szorul.

Ezt is ajánljuk a témában

A Vatikán csütörtökön bejelentette, hogy lemondták a szombati audienciát.

A Szent Péter téren csütörtök este is rózsafüzér-imát tartanak, amelyet Baldassare Reina bíboros, a római egyházmegye általános helynöke vezet.

Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek vezetésévél szentmisét mutatnak be a római Gemelli-klinikán tüdőgyulladással kezelt Ferenc pápáért a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai hétfő este a Szent István-bazilikában – közölte az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye csütörtökön az MTI-vel.

Ahogy arról lapunk is beszámolt, csatlakozva a Rómában és szerte a világegyházban elkezdett közös imádságokhoz, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai március 3-án este 6 órakor a budapesti Szent István-bazilikában közösen tartanak szentmisét Ferenc pápáért, amelyre nagy szeretettel várják a híveket.

Ezt is ajánljuk a témában

(MTI)

Nyitókép:Attila Kisbenedek/AFP

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
rocktoberi-2
2025. február 28. 00:52
Állapotos?
Kanmacska
2025. február 27. 22:38
Isten tartsa meg Szentatyánkat!
zerotolerancia666
2025. február 27. 20:48
beteg rabbikról miért nincs hír? ne legyünk már antiszemiták!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!